Nem ugyanaz a nő tért haza – mesés elvonulás Tatán

Amikor újra kapcsolódni szeretnél önmagadhoz

Három és fél éve azért kerestem meg Renit, mert nem éreztem jól magamat nőként. A gátlásaim blokkolták, hogy a nőiségemet a maga szépségében élhessem meg. Úgy gondoltam, a tánc az, ami fel tudna szabadítani.

Csoportos és egyéni foglalkozásokra is jártam hozzá. Szépen, lassan, türelmesen kísért. Bár éreztem, hogy nem könnyű, nem komfortos ez az út, mégsem adtam fel, mert Reni türelme és hitelessége átsegített a mélyebb szakaszokon is.

Aztán egyszer csak észrevettem, hogy a belső átalakulásom a külsőmre is kihatott. A pozitív visszajelzések megerősítettek abban, hogy jó úton járok.

A nőiség nem egy kipipálható feladat. Folyamatosan dolgozni kell rajta.

Az életem úgy alakult, hogy egy időre nem tudtam táncra járni Renihez, így a „raktárkészlet” szépen kiürült. Kicsit későn vettem észre, de végül írtam neki, hogy újra szeretnék csatlakozni.

Az első óra nagyon nehéz volt. Kiestem a gyakorlatból. Viszont az a kedvesség, amivel Reni és a csoport fogadott, mindent felülírt. Azóta újra szorgalmasan járok, és végre otthon is elkezdtem gyakorolni.

A hétvégén életemben először fogtam agyagot a kezembe. Csukott szemmel, kellemes zene mellett alkottunk. Semmilyen elképzelésem nem volt arról, mi lesz belőle, csak hagytam, hogy a kezem teremtsen valami újat.
Amikor kinyitottam a szemem, engem is meglepett, milyen gondosan kidolgozott lett a tálka belseje. A külsejével viszont teljes megengedésben voltam. Nem lett tökéletes – de nem is akartam, hogy az legyen.
Ezért kapta a Tökéletlenség címet.

Nem ugyanaz a nő indult haza

Az esti vacsorákhoz szépen felöltöztünk, finomakat ettünk és jókat beszélgettünk.

Vasárnap délután már a hétvége végéhez közeledtünk. Még aznap is olyan élményeket kaptunk, amelyek – azt hiszem – mindannyiunk életére hatással lesznek.

Már nem ugyanazok a nők voltunk, akik pénteken megérkeztek.

Tudtuk, hogy ez nem végleges búcsú, mert hamarosan mindannyian visszatérünk Tatára.