Búvárkodjak? Én? – Egy merülés az ismeretlenbe

A kíváncsiság és a félelem határán

Elkísértem a búvároktató barátnőmet Rovinjba egy hosszú hétvégére. Megbeszéltük, hogy amíg ő oktat, addig én elleszek a belvárosban, illetve a tengerparton.

Az első nap így is indult. Míg ők kompra szálltak, és átmentek a közeli szigetre, addig én kényelmesen elkészültem, és bementem a városba. Mondanom se kell, hogy meglátogattam egy specialty kávézót Rovinjban. Nyugodtan megittam a finom kávémat.

Pár éve már volt szerencsém a városhoz, szóval ismerősként tértem vissza. Jólesett a csodaszép időben újra felfedezni a kis utcákat, ismét betérni a székesegyházba, délután pedig könyvet olvasni, napozni és fürdőzni.

Este közösen mentünk vacsorázni, majd a fő téren egy koncertbe csöppentünk.

Hazafelé Marcsitól jött a kérdés: „van kedved holnap egy próbamerüléshez?” Az első reakcióm: Nekem???

Tudni kell, hogy Marcsi 10 éve búvárkodik, és mindig áradozva beszél arról, mennyire imádja. Milyen gyönyörű, és neki milyen sokat ad, hogy a búvárkodás az élete része lett! Ez nemcsak hobbi, már sokkal több annál. De sosem erőltette. Most sem, csak feltette a kérdést. A második reakcióm az volt, hogy „alszom rá egyet, jó?”

Persze az agytekervényeim mozogtak. És jött a belső monológ:

Itt a lehetőség, próbáld ki! Nincs vesztenivalód!

Oké, de nem tudok rendesen levegőt venni, itt csak szájon keresztül lehet.

Megpróbálod. Ha nem megy, akkor legfeljebb nem mész le 2-3 m mélyre. Ott lesz Marcsi, biztonságban leszel.

A 20 perces merülésből kb. az utolsó 5 percet már igazán élveztem.

Megnyugodott a légzésem, nem fújtam ki ezerrel a levegőt, hanem természetessé vált. Csodás halacskákat láthattam. El se tudom mondani, milyen hálás vagyok Marcsinak. Megmutatta, mire vagyok képes, azzal, hogy bízott bennem.

Ez egy örök élmény lesz. Egy kicsit közelebb kerültem az ő világához. Persze 18 m mélyen sokkal gazdagabb és másabb az élővilág, szóval ez csak egy kis szelet volt a tortából. Hogy lesz-e folytatás? Nem tudom, de soha ne mondd, hogy soha…

Több mint egy búvárélmény

 A délutánt egy egészen átszellemült Zsuzsaként éltem meg. Az élmény után nem tudtam visszafeküdni a strandágyra, úgy éreztem, mennem kell, fel kell dolgozni az élményt.

A sziget aprócska, 20 perc alatt bejártam, de jólesett. Az esti közös vacsoránál boldogan meséltem a búvárélményeimről, így egy kicsit közelebb kerültem a csapathoz is. Már nem csak egy kísérő voltam.

Az utolsó napot még kimaxoltam a városban: amíg Marcsi vizsgáztatott, kávéztam, megebédeltem, sétálgattam. 15 óra után hazaindultunk.

Mit viszek magammal az útról?

Merjem megengedni magamnak, hogy megmutassam a sebezhetőségemet.