Búvárkodjak? Én? – Egy merülés az ismeretlenbe
„Búvárkodjak? Én?” – Ez volt az első reakcióm, amikor a barátnőm felvetette, hogy kipróbálhatnám a búvárkodást Rovinjban.
Bár tudtam, hogy biztonságban leszek mellette, a víz alatti légzés gondolata komoly kihívást jelentett számomra.
Végül mégis belevágtam, és nem bántam meg.
A kíváncsiság és a félelem határán
Elkísértem a búvároktató barátnőmet Rovinjba egy hosszú hétvégére. Megbeszéltük, hogy amíg ő oktat, addig én elleszek a belvárosban, illetve a tengerparton.
Az első nap így is indult. Míg ők kompra szálltak, és átmentek a közeli szigetre, addig én kényelmesen elkészültem, és bementem a városba. Mondanom se kell, hogy meglátogattam egy specialty kávézót Rovinjban. Nyugodtan megittam a finom kávémat.
Pár éve már volt szerencsém a városhoz, szóval ismerősként tértem vissza. Jólesett a csodaszép időben újra felfedezni a kis utcákat, ismét betérni a székesegyházba, délután pedig könyvet olvasni, napozni és fürdőzni.
Este közösen mentünk vacsorázni, majd a fő téren egy koncertbe csöppentünk.
Hazafelé Marcsitól jött a kérdés: „van kedved holnap egy próbamerüléshez?” Az első reakcióm: Nekem???
Tudni kell, hogy Marcsi 10 éve búvárkodik, és mindig áradozva beszél arról, mennyire imádja. Milyen gyönyörű, és neki milyen sokat ad, hogy a búvárkodás az élete része lett! Ez nemcsak hobbi, már sokkal több annál. De sosem erőltette. Most sem, csak feltette a kérdést. A második reakcióm az volt, hogy „alszom rá egyet, jó?”
Persze az agytekervényeim mozogtak. És jött a belső monológ:
Itt a lehetőség, próbáld ki! Nincs vesztenivalód!
Oké, de nem tudok rendesen levegőt venni, itt csak szájon keresztül lehet.
Megpróbálod. Ha nem megy, akkor legfeljebb nem mész le 2-3 m mélyre. Ott lesz Marcsi, biztonságban leszel.
Közeledik a nagy pillanat
Szépen belealudtam, majd másnap mondtam Marcsinak: egyszer élünk, kipróbálom. A csapattal együtt átkompoztam a szigetre, és letelepedtem a tengerpartra. Nagyokat úsztam, napoztam a parton.
Ki kellett töltenem egy kérdőívet, hogy egészségügyileg minden rendben velem, merülhetek.
Aztán dél körül jött Marcsi, most van ideje, öltözzek. Viki, akinek nagyon hálás vagyok, kölcsönadta a ruháját és a felszerelését. Szóval minden készen állt.
Lépésről lépésre a víz alatt
Látszólag nem volt bennem félelem vagy aggodalom. Segítettek felvenni a jacket-et, és a vízben felvenni a búváruszonyokat.
A számomra legnehezebb rész: csutora a számba, fejem a vízbe, és a számon keresztül lélegezni. Huh, ez nem volt könnyű. Egy ponton azt mondtam Marcsinak, lehet, nem tudok lemenni 2 m mélyre. Egyszerűen megijedtem.
Tudtam, hogy biztonságban vagyok, de mégis bekapcsolt valami a tudatalattimban. De hála Marcsi türelmének, megnyugodtam, és végül 3 m mélyen búvárkodtam.
Folyamatosan ott volt velem, tartott, amikor elbillentem volna.
Folyamatosan ott volt velem, tartott.
A 20 perces merülésből kb. az utolsó 5 percet már igazán élveztem.
Megnyugodott a légzésem, nem fújtam ki ezerrel a levegőt, hanem természetessé vált. Csodás halacskákat láthattam. El se tudom mondani, milyen hálás vagyok Marcsinak. Megmutatta, mire vagyok képes, azzal, hogy bízott bennem.
Ez egy örök élmény lesz. Egy kicsit közelebb kerültem az ő világához. Persze 18 m mélyen sokkal gazdagabb és másabb az élővilág, szóval ez csak egy kis szelet volt a tortából. Hogy lesz-e folytatás? Nem tudom, de soha ne mondd, hogy soha…
Több mint egy búvárélmény
A délutánt egy egészen átszellemült Zsuzsaként éltem meg. Az élmény után nem tudtam visszafeküdni a strandágyra, úgy éreztem, mennem kell, fel kell dolgozni az élményt.
A sziget aprócska, 20 perc alatt bejártam, de jólesett. Az esti közös vacsoránál boldogan meséltem a búvárélményeimről, így egy kicsit közelebb kerültem a csapathoz is. Már nem csak egy kísérő voltam.
Az utolsó napot még kimaxoltam a városban: amíg Marcsi vizsgáztatott, kávéztam, megebédeltem, sétálgattam. 15 óra után hazaindultunk.
Mit viszek magammal az útról?
Merjem megengedni magamnak, hogy megmutassam a sebezhetőségemet.
Cikkek a blogomból
Évente 4 nap önmagamért – az egyedül töltött idő ereje
Egyedül utazni felszabadító élmény is lehet. A sikeres coachvizsgám után néhány napra kiszakadtam a hétköznapokból, és megtapasztaltam, mennyi energiát ad, amikor igazán figyelhetek magamra. Nem a távolság számít, csak az...
Nem ugyanaz a nő tért haza – mesés elvonulás Tatán
Három és fél évvel ezelőtt azért kerestem meg Renit, mert nem éreztem jól magam nőként. Akkor még nem tudtam, hogy ez az út mennyire meg fog változtatni. Most, egy tatai elvonulás után azt éreztem: valóban nem ugyanaz a nő indult haza, mint aki...
Utazás és feltöltődés – egy tavaszi nap Balatonfüreden
Néha elég egy napsütéses tavaszi nap, egy balatoni séta és egy váratlan felismerés ahhoz, hogy újra közelebb kerülj önmagadhoz. Balatonfüreden egy különleges kiállítás emlékeztetett arra, miért van szükségünk az utazásra, a lelassulásra és azokra a...
