Azt hittem, eltűnt a kalandvágyam, aztán kiugrottam egy repülőből
Pár hete egy beszélgetés során, amikor felmerült a kalandvágy, megkérdeztem magamtól, hogy tényleg eltűnt-e belőlem. Aztán persze ezerrel tiltakozott az agyam és a szívem is.
Felismertem, hogy nem eltűnt – csak nem volt itt az ideje. A nagy változás után egyszerűen stabilizációra és biztonságra volt szükségem, ezért eszembe sem jutott, hogy bármi igazán kalandosra vágyjak.
De amint ezt kimondtam, még aznap este teljesen váratlanul megérkezett a gondolat: tandemugrok.
Ez nem új tapasztalás volt. Tizennégy évvel ezelőtt már ugrottam egyszer, és hihetetlen élmény volt. Másnap le is foglaltam az időpontot. Ugyanazzal a társasággal ugrom, és Lacival, aki legutóbb is a tandempilótám volt.
Juhééé.
Irány a Börgöndi repülőtér
Elérkezett a szombat reggel, irány Székesfehérvár, a Börgöndi repülőtér.
Kérték, hogy egy órával az ugrás előtt érkezzünk meg. Az adminisztráció után jött az eligazítás, majd felkerült a nadrág és a heveder. Pontosan elmondták, mikor mit kell csinálni. Egyetlen igazán fontos feladatom volt:
Mosolyogjak. 😊
A repülőgépbe két tandempáros fér be. Mivel a másik ugró késett, várakoztam. Gyönyörű tavaszi napsütés volt, tökéletes idő az ugráshoz, így gyorsan telt az idő. Közben Lacival beszélgettünk.
Amikor a másik ugrólány is megérkezett és felkészítették, elindultunk a repülőgéphez. Ebben a gépben nincsenek ülések, pont annyi hely van benne, hogy a pilótán kívül még négyen elférjünk.
Negyven másodperc, amikor csak a jelen létezett
A gép lassan emelkedni kezdett. A cél a 4000 méteres magasság volt, addig pedig gyönyörködhettem a tájban. Felülről láttuk a Velencei-tavat.
Egész hosszúnak tűnt a repülőút, közben még beszélgetni is tudtunk. Laci megkérdezte, izgulok-e. De amit éreztem, inkább kellemes izgatottság volt, ami még különlegesebbé tette az egészet.
Amikor a másik páros kiugrott, Laci összekötött minket, majd jelezte, hogy mi következünk. Az ajtóba „mentünk”. Ő kirakta a bal lábát, én mindkettőt, hátrahajtottam a fejem, és ugrottunk.
Szabadesés.
Hihetetlen. Felszabadító.
Minden feszültség kijött belőlem. Sikítottam, csak zuhantunk.
Nem járt az agyam. Egyszerűen a jelenben voltam. Az itt és most-ban.
A földet érés után
Körülbelül negyven másodperc szabadesés után Laci kinyitotta az ernyőt, és hirtelen lelassult minden.
Néztem a tájat, amely már a zöld különböző árnyalataiban pompázott. Csodálatos volt.
Újdonságként most én is irányíthattam az ejtőernyőt. Gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ehhez bizony erő kell, úgyhogy inkább visszaadtam a lehetőséget Lacinak. Ő még egyet pörgetett velünk, aztán szépen landoltunk.
Nagyon hálás vagyok ezért az élményért.
Ez az emlék nemcsak a fejemben marad meg, hanem egy kisvideón és fotókon is. Bár ezek az évek során akár el is veszhetnek, de amit átéltem, amit éreztem, az már örökre az enyém.
Ha bármikor eszembe jut ez a nap, tudni fogom: bármire képes vagyok.
Néha egyetlen döntés is elég ahhoz, hogy emlékeztessük magunkat: az élet tele van fantasztikus lehetőségekkel.
Mi lenne az a dolog – egy utazás, egy élmény vagy egy kihívás –, amit már régóta szeretnél kipróbálni, csak még nem mertél belevágni?
Cikkek a blogomból
Milyen az egyedül utazás, amikor nem menekülök az életemből?
2025 novemberének végén egy korszak lezárult az életemben – 180 fokos fordulat történt. Hirtelen lett valamim, ami korábban nem volt: időm. Mégsem utaztam azonnal. Ez a cikk arról szól, mi történt, mire végre eljutottam Nagyváradra – egyedül.Hosszú...
Nem ugyanaz a nő tért haza – mesés elvonulás Tatán
Három és fél évvel ezelőtt azért kerestem meg Renit, mert nem éreztem jól magam nőként. Akkor még nem tudtam, hogy ez az út mennyire meg fog változtatni. Most, egy tatai elvonulás után azt éreztem: valóban nem ugyanaz a nő indult haza, mint aki...
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
