Megtanulni lassítani – egy baleset tanulságai
Annyi mindent szerettem volna csinálni, hogy eszembe sem jutott megállni.
Aztán egy váratlan baleset egyik pillanatról a másikra mindent felülírt. A kórházi éjszaka alatt volt időm gondolkodni, és rájöttem, milyen fontos leckét kaptam türelemből és a kontroll elengedéséből.
Amikor a testem már lassításra intett, én még mentem tovább
Végre csinálhatom, amit szeretnék, és különben is, annyi dolog van…Ekkor váratlanul kibicsaklott a lábam. Megijedtem, mert azt éreztem, meg akar állítani. De az volt a fejemben, hogy én most nem tudok. Hogyan állhatnék meg pont most? Így egyszerűen bekentem krémmel a bedagadt bokámat, és amikor mentem, felvettem a bokarögzítőt.
Majd következett egy rossz mozdulat, amikor becsípődött a derekam. Itt már észleltem, hogy ez nem lesz jó, így tényleg pihentem 2 napot, aztán elmentem gyógymasszőrhöz.
A testem tele volt feszültséggel, a masszőrt megizzasztottam. Sokkal könnyebb lett utána. Oké, megértettem, lassítsak.
De valószínűleg nem volt meg a kellő lassítás, mert egy tök jó nap délutánján szó szerint kicsúszott a lábam alól a talaj. Egy felmosott padlóra ráhelyezett szőnyegen csúsztam el. Sokkot kaptam, amikor ránéztem a kezemre, úgy éreztem, el fogok ájulni. Végül sikerült annyira tisztán gondolkodni, hogy hívjak egy barátot. 20 perc múlva megérkezett, és bevitt a kórházba.
Egy törés, egy kis humor és sok emberség
Az SBO-n felvettek, elküldtek röntgenre, majd az orvos a leletet mutatva azt mondta, ez darabos törés, sajnos műteni is kell.
A következő utam a gipszelőbe vezetett, ahol nagyon kedvesen fogadtak. Egy vicces mondattal ki tudtak mozdítani önmagam sajnálatából. Az 5 kg-os súlyt a kezemre helyezték, és lám, máris egyenes, hála a gravitációnak – mondták.
Az orvos felhívta a figyelmemet, habár bead egy érzéstelenítőt, nagyon nem lesz kellemes. Amikor megkérdeztem, ér-e sírni, mondták, hogy persze.
Ezután rákerült a gipsz, újabb röntgen, aztán vissza az orvoshoz. Azt ajánlotta, hogy ne menjek haza, maradjak – így nagyobb az esélye, hogy még ma meg is műtik a csuklómat. Pont váltás volt, ezért már az ügyeletes orvos vett fel. Mondta, hogy 1 órán belül érjen ide egy hozzátartozóm, aki mindenemet elviszi, mert rögtön a műtő előkészítőbe fogok kerülni. Ez 20 óra körül történt.
Jó kezekben, éjfélkor is
Miután egy szál bugyiban befeküdtem a kórházi ágyba, furcsa módon, teljes biztonságban éreztem magam. Hittem és bíztam abban, hogy most rajtam segíteni fognak, meg fog szűnni a fájdalom. Az idő múlt, de nem tudtam, hány óra van.
Az orvos jött, hogy még ma sorra kerülök. A műtét előtt is jó hangulat uralkodott, hála az orvosoknak és az asszisztenseknek. Éjfélt mutatott az óra a műtőben. A következő emlékem, hogy 1 órakor lett vége a műtétnek.
Felkerültem az osztályra, és innentől kezdve a kórház vendégszeretetét élveztem. Reggeli vizitkor elmondták, hogy minden rendben ment, másnap délelőtt mehetek is haza.
Minden rendben ment a műtét alatt, másnap hazamehetek.
11 óráig, amíg nem kaptam vissza a telefonomat, volt időm gondolkodni. Rájöttem, hogy mekkora leckét kaptam türelemből, illetve a kontroll elengedéséből.
Olyan gyorsan történtek az események, hogy igazából még jól is jött, hogy nem tudtam mással elterelni a figyelmemet. Tudatosítottam magamban, mi is történt. Ha végiggondolom, az SBO-n a váróteremben már megnyugodtam. Láttam, hogy az emberek idegeskednek, bosszankodnak. Bennem csak az visszhangzott, hogy jó helyen vagyok, itt most megvan a dolgok menete, türelmesen kell várni. Nem én diktálok, hanem megmondják, mikor mit csináljak. Mindezt annyira kedvesen és emberségesen tették, hogy egy percig sem éreztem, hogy rossz helyen lennék, vagy hogy nem vagyok biztonságban.
Nagyon rég volt, hogy órákon keresztül nem csináltam semmit, csak feküdtem az ágyban. Megálltam. Végül is ez volt a cél.
Most tanulok lassabban élni
A kórházból hazaérkezve konstatáltam: amikor természetes, hogy az embernek két keze van, akkor fel sem tűnik, milyen egyszerű úgy minden. Most is megoldhatóak, csak sokkal lassabban. A tanítás folytatódik.
Hogy az esés mit hoz még, azt nem tudom. Egyelőre tanulok lassabban élni.
Cikkek a blogomból
Évente 4 nap önmagamért – az egyedül töltött idő ereje
Egyedül utazni felszabadító élmény is lehet. A sikeres coachvizsgám után néhány napra kiszakadtam a hétköznapokból, és megtapasztaltam, mennyi energiát ad, amikor igazán figyelhetek magamra. Nem a távolság számít, csak az...
Nem ugyanaz a nő tért haza – mesés elvonulás Tatán
Három és fél évvel ezelőtt azért kerestem meg Renit, mert nem éreztem jól magam nőként. Akkor még nem tudtam, hogy ez az út mennyire meg fog változtatni. Most, egy tatai elvonulás után azt éreztem: valóban nem ugyanaz a nő indult haza, mint aki...
Utazás és feltöltődés – egy tavaszi nap Balatonfüreden
Néha elég egy napsütéses tavaszi nap, egy balatoni séta és egy váratlan felismerés ahhoz, hogy újra közelebb kerülj önmagadhoz. Balatonfüreden egy különleges kiállítás emlékeztetett arra, miért van szükségünk az utazásra, a lelassulásra és azokra a...
