Az én Miértem – miért utazom?
Miért indulok útnak újra és újra? Mi vonz az ismeretlen országokban, a kultúrákban és az emberek történeteiben?
Az utazás sokáig a hétköznapokból való kiszakadást, a szabadságot és önmagam egy másik oldalának felfedezését jelentette számomra.
Ma már egészen más érzés visz útra.
Külföldön önmagam lehettem
Tizenéves voltam, amikor először utaztam a családommal. Akkor még nem volt célja, de aztán – főleg, amikor már egyedül kezdtem el utazni – hajtott a kíváncsiság, az újdonságok megtapasztalása. Más országban hogyan élnek az emberek, milyen hagyományaik vannak, mit szeretnek csinálni, mit esznek? Ahhoz az érzéshez tudom hasonlítani, mint amikor egy könyvet olvasok, és a történet teljesen magával ragad, kizárom a külvilágot, és olyan, mintha belecsöppennék egy másik világba.
Pont így voltam, amikor egy idegen városban jártam: magam mögött hagytam az otthoni énem, és beolvadtam. Néha olyan jól ment Európában, hogy a turisták simán helyinek néztek, és tőlem kérdezték, mi merre található.
Azért be kell vallanom, volt ebben menekülés is, kiszakadási vágy a hétköznapokból. Külföldön vagyok, aki vagyok. Nem voltak elvárások, hogy mire, hogyan illik reagálnom vagy cselekednem, egyszerűen a felszabadult önmagamat éltem. Nem kellett mérlegelnem, hogy akik ismerik az egyik oldalamat, vajon hogyan reagálnak majd az eddig ismeretlen, meg nem mutatott Zsuzsára.
Alapvetően az a típusú ember vagyok, akinek idő kell, hogy meg merje mutatni magát. Mert éreznem kell, hogy biztonságban vagyok, és nincs ítélkezés. Külföldön ez sokkal könnyebben ment. Erre vágytam itthon is. Sok év kellett, hogy meg merjem lépni, döntéseket hozzak az életemben, és rájöjjek, mit is szeretnék csinálni. Addig minden egyes utazást úgy vártam, mint a gyerekek a Mikulást.
Nem mondanám, hogy annyira készültem rá, de tudtam, hogy megyek, és ez biztonságot és erőt adott. Akkor fogtam fel igazán, amikor már megérkeztem, hogy de jó, itt vagyok. Onnantól kezdve pedig 100%-osan jelen voltam.
Csak ott lenni, ahol éppen vagyok
Nincs kedvenc utam, mindig ott érzem jól magam, ahol épp vagyok.
Mindegyik utazás valami másért emlékezetes.
Például, amikor Kubában jártam (ez egy szervezett út volt, nem egyedül mentem) Fidel Castro halála után kb. 1,5 évvel. Akkor már kicsit „lazítottak” a szabályokon. Az internetezéshez egy külön kártyát kellett venni, nem volt csak úgy wifi a szálláson.
Én pedig úgy döntöttem, nekem erre nincs szükségem.
Adtam magamnak egy esélyt
Felemelő érzés volt 2 hétig nem tudni, hogy a világ más tájain mi zajlik.
Csak ott lenni, és megtapasztalni azt a jókedvet, ami a sok nehézség ellenére sem veszett el a kubai emberekből. A zene, a tánc (ami az életük része, és talán csak ezzel lehetett túlélni azt, ami történt) olyan hatással volt rám, hogy hazajöttem, és beiratkoztam egy salsa tanfolyamra.
Mindig azt mondogattam magamnak, nem tudok táncolni, de itt is vettem egy nagy levegőt, és legyőztem a félelmemet.
Vettem egy nagy levegőt és legyőztem a félelmemet.
Hány képességünket nyomjuk el, és ítéljük meg magunkat, mert vannak tőlünk jobbak?
Igen, sosem lettem olyan táncos, mint a kubaiak, és igazából már jó pár éve nem salsáztam, szóval el is felejtettem a lépéseket.
De nagyon örülök, hogy kipróbáltam, és adtam magamnak esélyt. Az igazság az, hogy annyi minden van még, amit ki szeretnék próbálni, hogy nem is bánom, hogy ez most épp nem az életem része.
Úton vagyok és jól érzem magam benne
Az utazás mára már nem menekülés, mert jól érzem magam az életemben, ott, ahol most tartok, és ami felé megyek. Amikor pedig jön a hívás, hogy „mennem kell”, akkor megyek. Az az érzés fog vinni, ami miatt az adott országot fel szeretném fedezni.
Te miért utazol? Nagyon szívesen elolvasom, bátran írd meg nekem!
Cikkek a blogomból
Évente 4 nap önmagamért – az egyedül töltött idő ereje
Egyedül utazni felszabadító élmény is lehet. A sikeres coachvizsgám után néhány napra kiszakadtam a hétköznapokból, és megtapasztaltam, mennyi energiát ad, amikor igazán figyelhetek magamra. Nem a távolság számít, csak az...
Nem ugyanaz a nő tért haza – mesés elvonulás Tatán
Három és fél évvel ezelőtt azért kerestem meg Renit, mert nem éreztem jól magam nőként. Akkor még nem tudtam, hogy ez az út mennyire meg fog változtatni. Most, egy tatai elvonulás után azt éreztem: valóban nem ugyanaz a nő indult haza, mint aki...
Utazás és feltöltődés – egy tavaszi nap Balatonfüreden
Néha elég egy napsütéses tavaszi nap, egy balatoni séta és egy váratlan felismerés ahhoz, hogy újra közelebb kerülj önmagadhoz. Balatonfüreden egy különleges kiállítás emlékeztetett arra, miért van szükségünk az utazásra, a lelassulásra és azokra a...
