Nem a távolság számít, csak az elindulás

A képzés lezárult, sikeres coach vizsgát tettem. Egy mérföldkőhöz értem.

Éreztem, hogy utaznom kell. Nem az volt a lényeg, hogy messzire menjek, hanem hogy kiszakadjak a megszokott környezetemből, és egy kicsit összerendezzem a gondolataimat. Hogy megéljem, hogy wowww, tényleg coach lettem, amiről 1 évvel ezelőtt még csak álmodoztam.

Tápiószecsőre és egy wellness szállodára esett a választásom.

Mindössze 40 km. 14 órától lehetett elfoglalni a szállást, már elmúlt 13 óra, beborult az ég, és valahogy nem ment az elindulás, pedig tudtam, hogy jó lesz. Mindent is csináltam. Egyszer csak kisütött a nap és visszatért belém az erő (erre szoktam azt, mondani: éreztem a chi-t). Beültem az autóba, kettőt pislantottam és meg is érkeztem.

Gyerekkoromban sokat voltam egyedül, lehet, hogy megszoktam, és ezért megy gond nélkül.

Nem félek a saját gondolataimtól, illetve nem tudok unatkozni, mert mindig le tudom kötni magam.

Nem vagyunk egyformák, sosem erőszakolnám rá senkire, hogy kötelezően utazzon el egyedül. Ha van benne kíváncsiság, nyitottság, bátorság, akkor én leszek a legnagyobb támogatója.

Vannak dolgok, amire azt mondom, meg kell adni az esélyt, egyszer ki kell próbálni. A komfortzóna tágítása lehet, azzal kezdődik, hogy nem a szokásos sajtos rudat kérem a cukrászdában, hanem a köménymagosat, annak ellenére, hogy gyerekkoromban nem ettem köménymagot. De tavaly megkínáltak és rájöttem, hogy tök finom.

Hazatérni új energiákkal

Mit viszek magammal az útról?

Megengedhetem magamnak, hogy évente 4 napot egyedül töltsek, és töltődjek.

Most, hogy jól vagyok önmagammal, sokkal nagyobb energiával vetem bele magamat a hétköznapokba és érzem, ez a lendület sokáig velem marad.

Végre úton

Szombat reggel 7 óra, beültem az autóba, és elindultam. Az úton podcasteket hallgattam, így a körülbelül 3 órás út gyorsan eltelt.

Romániában nagy útfelújítások vannak, ezért elterelték a forgalmat. A GPS nem értette, folyamatosan újratervezett, én meg csak azt érzékeltem, hogy balra kellene mennem, de jobbra tereltek. Végül megláttam a táblát: Oradea. Jó az irány, mehetek. Őszintén bevallom, az utolsó 30 perc extra figyelmet igénylő vezetés fárasztott ki a legjobban.

Leparkoltam a Sebes-Körös partján, majd elindultam a belvárosba. A folyó melletti sétány fel volt túrva. Kezdtem furcsán érezni magam, szükségem volt egy biztos pontra, így beültem a törzshelyemre, egy specialty kávézóba – de most nem a szokásos asztalomhoz ültem, hanem egy másikhoz. Azt éreztem, jót fog tenni egy kis nézőpontváltás. Kikértem a turmeric latte-t és a csokis muffint, és kezdtem megérkezni.

Nem mondtam ki hangosan, a gondolatmenet hatására mégis megnyugodtam: én se sürgessem, önostorozzam állandóan magamat. Most alapozok. A jó alapokra lehet építkezni, ehhez pedig türelem, kitartás és szorgalom szükséges.

Termál, miccs és egy dallal teli hazaút

Gondoltam, kihasználom a jó időt, úgyhogy átmentem a közeli Félixfürdőbe, a termál strandra. Pár éve jöttem rá, hogy a jogosítványom külföldre is érvényes. Még mindig kihívást jelent a kétsávos, lámpával tarkított körforgalom, ami egyikből folyik át a másikba. De mindig úgy fogom fel: milyen jó, ha nem sikerül elsőre kimennem a megfelelő kijáraton, mehetek még egy kört, és akkor már sikerülni fog.

Jó idő lévén sokan voltak a strandon, napoztam, olvastam, és élveztem a 32 fokos vizet. Ez a 2 óra telefon és internet nélkül telt, és nem is hiányzott. Amikor nyakig ülök a meleg vízben, és az arcomat süti a nap, érzem, hogy az idegrendszerem megnyugszik, és töltődöm.

Mielőtt lement volna a nap, elindultam, mert még volt egy fontos utam a Kauflandba. A Kaufland Grillben kihagyhatatlan a miccs a talponállóban, kedves, román úriemberek társaságában. Ilyenkor eszembe jut, milyen jó lenne legalább egy alapszintű román nyelvet elsajátítani, mert bár beszélgetnének velem, az angol itt nem opció. Miután jóllaktam, bementem az áruházba, és zakuszkával, padlizsánkrémmel, ROM csokikkal felpakolva elindultam haza.

Hazafelé nem éreztem, hogy podcastet szeretnék hallgatni. Először csend volt, aztán rájöttem, hogy nem kéne elaludnom, így amikor Magyarországra értem, bekapcsoltam a Retro rádiót. Az első zene az AC/DC – Thunderstruck volt, max. hangerőn. Felébredtem. Utána jött egy Hungária szám, majd Nenától a 99 Luftballons.