Utazás és feltöltődés – egy tavaszi nap Balatonfüreden

Néha elég egy napsütéses tavaszi nap, egy balatoni séta és egy váratlan felismerés ahhoz, hogy újra közelebb kerülj önmagadhoz.

Balatonfüreden egy különleges kiállítás emlékeztetett arra, miért van szükségünk az utazásra, a lelassulásra és azokra a pillanatokra, amikor végre megengedjük magunknak, hogy csak jól legyünk.

Induljunk!

Hosszú volt a tél. Mikor megkérdezték, lenne-e kedvem, csakis igent mondhattam egy balatonfüredi utazásra, hiszen végre itt a tavasz, a jó idő.

Reggel kényelmesen indultunk el, az első utunk pedig egy specialty kávézóba vezetett. Nyugodtan megittuk a kávénkat, és megettük a sütit, majd a sétányon ballagtunk tovább.

Napsütés, Balaton, szabadság, virágok, madárcsicsergés. Csak mentünk, és élveztük, hogy itt vagyunk.

Konkrét terv nem volt mára, csupán annyi, hogy kikapcsoljuk az agyunkat, és letegyük a hétköznapok terheit.

Amikor a kíváncsiság új utakra visz

A parton üldögélve, amikor megcsapja az orrodat a Balaton illata, jön a „megérkeztem” érzés.

Merre tovább?

Az első, amit ajánlott a Google: az Esterházy-kastélyban nyílt egy kiállítás, Nyár a Balatonon – Fürdőigény Füreden 1825-1914 címmel.

Ezt látni kell.

 

Egy kiállítás, ami többet adott, mint vártam

Hihetetlen élmény volt, egyszerre látványos és elgondolkodtató. Olyan történeteket és összefüggéseket mutatott meg Balatonfüred múltjából, amelyek eddig teljesen kimaradtak az életemből.

A látogatóközpontba belépve már az első tábla megállított, ami a „fürdőzés” szó jelentésével foglalkozott. A 19. században nemcsak tisztálkodást jelentett, hanem felfrissülést, szabadidő-eltöltést, pihenést és nyaralást is, egyfajta visszatérést önmagunkhoz.

A fürdővárosok eleinte a gyógyulni vágyókat vonzották. Aztán azokat, akik már megtapasztalták a jótékony hatását, és visszatértek, hogy jól legyenek.

És ott, abban a pillanatban jött a felismerés. Már korábban is tudták, hogy a víz, a lelassulás, a minőségi idő, a tápláló ételek és az élmények jó hatással vannak a testre, a lélekre és az elmére.

 

Jött a felismerés. A víz, a lelassulás, a minőségi idő jó hatással vannak a testre, lélekre és az elmére.

 

Mi pedig mintha ezt elfelejtettük volna. Természetes, hogy az autónkat megtankoljuk. Elvisszük szervizbe. Figyelünk rá, hogy működjön.

De mi van velünk?

Mikor állunk meg? Mikor töltődünk?
Mikor engedjük meg magunknak, hogy csak legyünk?

Ez a nap emlékeztetett valamire, amit nem szeretnék újra elfelejteni:

Az utazás szükséglet. Mindegy, hogy egyedül, partnerrel vagy barátokkal.

A legfontosabb útravaló

A délutánt egy bisztróban folytattuk, ahová az illatok hívtak be minket. Jókai bablevest ettünk.

A kiállításon megtudtuk, Jókai Mór a legendák szerint Balatonfüreden rendelt főtt bablevest. Igaz, hogy abban még se csülök, se csipetke, se zöldség nem volt, de mi szerencsére egy igazi, gazdag, tartalmas levessel zártuk a napunkat.

A nap végén jóleső csenddel ültünk be az autóba, és utaztunk vissza Budapestre.

Amit még magammal viszek: néha elég annyi, hogy kisüt a nap, és elindulsz.

Cikkek a blogomból

Nem ugyanaz a nő tért haza – mesés elvonulás Tatán

Nem ugyanaz a nő tért haza – mesés elvonulás Tatán

Három és fél évvel ezelőtt azért kerestem meg Renit, mert nem éreztem jól magam nőként. Akkor még nem tudtam, hogy ez az út mennyire meg fog változtatni. Most, egy tatai elvonulás után azt éreztem: valóban nem ugyanaz a nő indult haza, mint aki...

bővebben
Adatvédelmi áttekintés
Travel Coach - Homoki Zsuzsa

A travelcoach.hu sütiket használ a weboldal megfelelő működéséhez, a felhasználói élmény javításához, valamint analitikai és marketing célokra. A nem szükséges sütik csak az előzetes hozzájárulásod után aktiválódnak, a választásodat pedig bármikor módosíthatod vagy visszavonhatod.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessem a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Statisztikai sütik

A weboldal látogatottsági statisztikáihoz az Independent Analytics rendszert használom. Az Independent Analytics sütik nélkül működik, az adatokat a weboldal saját WordPress-adatbázisában tárolja, és nem továbbítja azokat külső analitikai szolgáltatónak.

Kiegészítő sütik

A marketing és egyéb kiegészítő sütik a hozzájárulásod alapján használhatók. Részletes információt az Adatkezelési tájékoztatóban találsz.