Évente 4 nap önmagamért – az egyedül töltött idő ereje
Egyedül utazni felszabadító élmény is lehet.
A sikeres coachvizsgám után néhány napra kiszakadtam a hétköznapokból, és megtapasztaltam, mennyi energiát ad, amikor igazán figyelhetek magamra.
Nem a távolság számít, csak az elindulás
A képzés lezárult, sikeres coach vizsgát tettem. Egy mérföldkőhöz értem.
Éreztem, hogy utaznom kell. Nem az volt a lényeg, hogy messzire menjek, hanem hogy kiszakadjak a megszokott környezetemből, és egy kicsit összerendezzem a gondolataimat. Hogy megéljem, hogy wowww, tényleg coach lettem, amiről 1 évvel ezelőtt még csak álmodoztam.
Tápiószecsőre és egy wellness szállodára esett a választásom.
Mindössze 40 km. 14 órától lehetett elfoglalni a szállást, már elmúlt 13 óra, beborult az ég, és valahogy nem ment az elindulás, pedig tudtam, hogy jó lesz. Mindent is csináltam. Egyszer csak kisütött a nap és visszatért belém az erő (erre szoktam azt, mondani: éreztem a chi-t). Beültem az autóba, kettőt pislantottam és meg is érkeztem.
Lazítani ér!
Halastó, park, termálmedencék, úszómedence. Jó helyre jöttem. Első este a becsekkolás után megismerkedtem a környékkel, sétáltam, és üldögéltem a halastó partján.
Annyira jól aludtam, hogy reggel frissen ébredve, reggeli után mentem is fürdőzni. Vittem egy jó könyvet, amibe úgy bele feledkeztem, hogy csak azt vettem észre, „upsz, mennem kell”, időpontom van masszázsra.
A masszőr, amikor feszítettem a lábam (tudattalanul), csak ennyit mondott: képzelje azt, hogy egy wellness szállodában van. És egy varázsütésre elengedtem. A testem nagyon hálás volt, a sok görcsöcske fellazításra került.
Feltöltődés és egy váratlan felismerés
A napok során arra jöttem rá, hogy napsütés + víz = boldog Zsuzsa. Ahogy egyre pihentebb lettem, egyre jobban jöttek a kreatív ötletek a fejembe. Annyira jó érzés volt érezni, hogy szárnyalnak a gondolataim, ahelyett, hogy egy nehéz köd telepedne rájuk.
Érdekes volt hallgatni a beszélgetéseket a medence partján.
Nagyon tanulságos és elgondolkoztató volt, amikor az alábbi párbeszédet hallottam:
– Olyan jó itt.
– Maradj, én felmegyek a szobába!
– Egyedül nem maradok.
Vajon mi lett volna számára nehéz az egyedüllétben?
Gyerekkoromban sokat voltam egyedül, lehet, hogy megszoktam, és ezért megy gond nélkül.
Nem félek a saját gondolataimtól, illetve nem tudok unatkozni, mert mindig le tudom kötni magam.
Nem vagyunk egyformák, sosem erőszakolnám rá senkire, hogy kötelezően utazzon el egyedül. Ha van benne kíváncsiság, nyitottság, bátorság, akkor én leszek a legnagyobb támogatója.
Vannak dolgok, amire azt mondom, meg kell adni az esélyt, egyszer ki kell próbálni. A komfortzóna tágítása lehet, azzal kezdődik, hogy nem a szokásos sajtos rudat kérem a cukrászdában, hanem a köménymagosat, annak ellenére, hogy gyerekkoromban nem ettem köménymagot. De tavaly megkínáltak és rájöttem, hogy tök finom.
Hazatérni új energiákkal
Mit viszek magammal az útról?
Megengedhetem magamnak, hogy évente 4 napot egyedül töltsek, és töltődjek.
Most, hogy jól vagyok önmagammal, sokkal nagyobb energiával vetem bele magamat a hétköznapokba és érzem, ez a lendület sokáig velem marad.
Cikkek a blogomból
Kassa, szerelem első látásra – egy nap, ami feltöltött
Van, amikor egyetlen úti tábla elég ahhoz, hogy megszülessen egy új úti cél. Így kerültem el egy hétfő reggelen Kassára, ahol egy specilaty kávé, hangulatos utcák, napsütés és néhány váratlan élmény tette emlékezetessé a napomat. Nem volt részletes...
Nem ugyanaz a nő tért haza – mesés elvonulás Tatán
Három és fél évvel ezelőtt azért kerestem meg Renit, mert nem éreztem jól magam nőként. Akkor még nem tudtam, hogy ez az út mennyire meg fog változtatni. Most, egy tatai elvonulás után azt éreztem: valóban nem ugyanaz a nő indult haza, mint aki...
Utazás és feltöltődés – egy tavaszi nap Balatonfüreden
Néha elég egy napsütéses tavaszi nap, egy balatoni séta és egy váratlan felismerés ahhoz, hogy újra közelebb kerülj önmagadhoz. Balatonfüreden egy különleges kiállítás emlékeztetett arra, miért van szükségünk az utazásra, a lelassulásra és azokra a...

